Cservenka Béla vagyok, egy kiveszőben lévő állatfaj egyik utolsó példánya, mert Ügyfeleimmel szemben őszintén, korrekt módon üzletelek és valóban megszolgálom a megelőlegezett bizalmukat.

Szerintem ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a nap végén Te és Én is elégedetten aludjunk el.

Kérlek engedd meg, hogy röviden elmeséljem életem történetét… megpróbálom minél élvezetesebbé tenni számodra a story-t, hogy valóban érdeklődéssel olvashass.

A születésem és gyermekkorom történeteivel nem fárasztlak és a történetet 14 éves koromtól kezdem.

Ekkor érkezett el a pályaválasztás ideje. A szüleim elég szabad kezet adtak nekem. Kezembe nyomták a pályaválasztási útmutató könyvecskét és azt mondták: „Tessék fiam válasszad azt amit akarsz!”. Akkor baromira örültem, hogy végre először saját magam dönthetek az életemről és a sorsomról.

Így utólag azért örültem volna, ha legalább egy kicsit többet tipródunk a dolgon és jobban körüljárjuk a lehetőségeket, mert akkor nem választottam volna a vendéglátást, ami egy laza 6 éves mellékvágány volt, már rögtön a nagybetűs ÉLET elején.

Túl sok fogalmam nem volt a Vendég-Látásról, de a nevéből arra következtettem, hogy ez jó lesz nekem.
Mivel tudtam, hogy szeretek az emberekkel beszélgetni, új embereket és karaktereket megismerni, úgy gondoltam nagyot nem tévedhetek.

De tévedtem. Miután elvégeztem az iskolát és dolgoztam egy évet a szakmában rájöttem, hogy elértem a maximumot, nincs hová fejlődjek és nincs motiváció sem. A főiskola akkoriban még nem foglalkoztatott, de a számítástechnika annál jobban.

Jelentkeztem a Szent György Média és Informatikai Szakközépiskolába, ahol 2 igen sikeres év alatt multimédia-fejlesztő felsőfokú OKJ-s bizonyítványt szereztem. Itt ismerkedtem meg a honlap szerkesztéssel és itt varázsoltak el először az Internetben rejlő lehetőségek.

Szakadatlan tudásvágyat éreztem magamban és amikor végeztem az iskolával jelentkeztem a Budapesti Műszaki Főiskolára Médiatechnológia szakirányra.

A főiskola második évében állásajánlatot kaptam egy fiatal honlapkészítő cégnél. Ahogyan az ilyen kis cégnél lenni szokott, eleinte nem mindig volt munkánk, így lehetőségem volt továbbképezni magam az Internet segítségével.

Így találtam rá a keresőoptimalizálásra. Ez cirka 4 évvel ezelőtt történt. (Most 2008-at írunk.)

Rengeteg időt és energiát áldoztam arra, hogy összegyűjtsem jelenlegi tudásomat. Hónapokba telt mire sikerült mindent össze- és felszedni, valamint további fél év és tesztelés eredményeképpen született meg az a rendszer mellyel a mai napig optimalizálom a honlapokat.

A „Csináld Magad” Keresőoptimalizálás Könyv ötlete 2008 tavaszán született meg bennem, de a megírása nehezebben ment, mint gondoltam.
A fő nehézséget az okozta, hogy kiszűrjem a tanulmányomból a szakszavakat és egy mindenki számára érthető, emészthető és főleg kivitelezhető megoldást alkossak.

Úgy érzem ez nagyszerűen sikerült, ezért is vállalok a Könyvre 100%-os pénz visszafizetési garanciát (részletesen lásd: a Keresőoptimalizálás Könyv oldalon).

Célom, hogy a mikro- vagy kisvállalkozásod számára is oly fontos Internetes megjelenés valóban jövedelmet termeljen Számodra.

És a  megvásárolt honlapod ne csak egy weboldal legyen a sok közül!

Üdvözlettel:

Cservenka Béla