Igen, a Google rangsorolási algoritmusa megváltozott.

Az elmúlt hetekben dolgoztam egy új honlap optimalizálásán. Mindent a szokásos menetben végeztem – pontosan úgy, ahogy az a „Csináld Magad” Keresőoptimalizálás Könyvben is le van írva – az eredmények mégis sokkal lassabban jöttek, mint azt megszoktam.

Ez igen szokatlan volt, hiszen már jó néhány éve így dolgoztam és működött is. Rögtön gondoltam, hogy valamin változtatott a Google. Nem tartott sokáig rájönni, hogy a változás az alapvető rangsorolási irányelveket érintette.
A rangsorolási irányelv azokat a tényezőket jelenti, melyek alapján a Google felállítja a találati listájának sorrendjét.

Íme egy nagyon jó kis grafikon, melyet eredetileg Rand Fishkin a www.seomoz.org szerkesztője rajzolt meg:
Google Algoritmus változás 2009

Megmagyarázom mit jelentenek a fenti tényezők:

  • Domain bizalom/tekintély – Ezzel a tényezővel senki sem foglalkozott egészen 2003 Novemberéig. Az akkor Google algoritmus változtatás során bekövetkezett – találati lista pozíció – változások után, kezdett döntő tényezővé válni. Mindez nem jelenti azt, hogy többé nem tudsz például a Wikipedia elé kerülni egy jól megválasztott domainnel és megfelelően optimalizált honlappal, de meglehetősen nehezebb dolgod lesz, mint néhány hónappal ezelőtt.Ez elmúlt néhány hétben láthatóvá vált, hogy az eddig is tekintéllyel rendelkező oldalak, különösen megerősödtek azokra a kulcsszavakra, melyekre alapvetően céloztak. Ezt  felismerést erősíti meg a Google legújabb algoritmus frissítése mely a „Brand” (márka), vagy másik nevén „Vince” – melyet a frissítést kifejlesztő dolgozójáról kapott – néven publikált a Google.  A frissítés kiemelten értékeli a felhasználói adatokat és paramétereket, melyek a jövőben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.Ködös, ugye?
    Az új helyzethez alkalmazkodva, elkészítek egy e-bookot, amit minden „Csináld Magad” Keresőoptimalizálás Könyv vásárlónak ingyenesen a rendelkezésére fogok bocsátani.
    Az e-book azok számára akik még nem vásárolták meg a könyvet, egy jelképes összegért lesz elérhető.
    _
  • Linkfeliratok – Annak ellenére, hogy ez még mindig egy elég erőteljes hatású taktika, mégsincs már olyan ereje, mint volt. Az utóbbi időben robbanásszerűen megnövekedett linkek száma olyan „zajt” csinált a keresőkben, hogy a Google kénytelen volt lépni valamit, ezért ez a technika csak akkor képvisel értéket, ha egyéb pozitív tényezőkkel is párosul.
    _
  • Kulcsszó használat a honlapon – A keresőoptimalizálás hajnalán a Google sokkal fogékonyabb volt a kulcsszavakra. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ha valakit megkérdezel, hogy hallott-e már a keresőoptimalizálásról, akkor azonnal azt mondja: „Persze, az én honlapom is optimalizálva van. A programozóm telerakta a honlapom forráskódját egy rakás kulcsszóval.” Na ez az amit már egyáltalán nem vesz figyelembe a Google. A szövegeidben használ szavak még jók, de már koránt sem olyan erősek, mint ezelőtt voltak. A grafikonon feltűntettek közül ez a tényező kivételt képez, mivel a kulcsszavak tekintetében sajnos nem igaz „a több az jobb” elv.
    _
  • Tiszta PageRank / Link Juice – A keresőoptimalizálás kezdeti időszakában a PageRank volt a minden. (Ha nem tudod mi az a PageRank, akkor ide kattintva elolvashatod a Wikipédia szabad enciklopédia definícióját.)
    A rangsorolás manipulálása pofon egyszerű volt. Csupán néhány magas PageRank értékű oldalról érkező linkre volt szükséged, és máris szépen megugrott a te honlapod értéke is. Ma is találkozhatsz olyan oldalakkal ahol pénzért adnak linkeket magas PageRank értékű oldalukról. Óvakodj ezektől! Ha a Google rájön, hogy keresőoptimalizáláshoz, azaz a jobb találati pozícióhoz te linket vásároltál, akkor visszaminősítheti, vagy akár ki is záhatja a honlapodat a találati listából.
    Manapság a PageRank már jóval kisebb szerepet játszik a rangsorolásban, de azért még számolni kell vele.

    És mi az a Link Juice? – kérdezhetnéd jogosan. Nos, a Link Jucie az a fogalom, mely a honlap minőséget vagy másképpen a honlapod súlyát (erejét) képes átadni más weboldalaknak linkeken keresztül.  Tehát visszafordítva a Link Juice fogalmát: neked is jól meg kell nézned mely weboldalakra érdemes kiraknod a linked és melyekre nem.

Ahogy már fent említettem, készül a Google Változások Könyve 2009, melyből kiderül mit kell tenned, hogy ezután is a TOP-ra kerülj és ott is maradj.